Ajándékötlet (nemcsak fiú)gyermekeknek karácsonyra

Tavaly – hiába kezdtük el (szerintem) időben a készülődést, valahogy mégis – megint sikerült egy csomó dolgot az utolsó utáni pillanatra hagyni… (Na, de majd idén…!!! 🙂 )

Így történhetett, hogy lemaradtunk egy olyan ajándékról a kisfiunknak, amit már jó előre kitaláltunk, és mindketten nagyon alkalmasnak is gondoltuk. Ekkor néhány napnyi őrület, fejvesztés, keresgélés után megtaláltuk azt, ami méltó módon helyettesítette a nagy ötletet: ez a Vario névre hallgató, rönkfákból készült építőjáték volt, annak is egy viszonylag nagyobb kiszerelése, hogy lehessen vele rendesen alkotni…


Egyrészt azért szeretjük, mert változatos, annak ellenére, hogy az összerakás technikája a csapolások miatt adott… Azokat a játékokat sosem tudtam kellőképpen értékelni, amit egyféleképpen lehet összerakni, aztán vagy soha többet szét se szedjük, vagy legközelebb is ugyanazt csináljuk, és kész is, “jónapot”… Ezzel ilyen gond egyáltalán nincs, a nagy dobozon van rengeteg ötlet is, aztán onnantól, hogy belejött a használatba, tényleg nincs más akadály, legfeljebb az ifjú építésznek lesz némi “statikai rálátása” a dolgokra a sokadik borulás után…

Azért is szeretjük, mert nagyon igényesen kivitelezett, gondosan megmunkált darabokból áll: a 209 alkatrész között egyetlen egy hibásat sem találtunk, se szálka, se repedés, se semmi!

És még azért is szeretjük, mert ebbe a játékban mi magunk is szívesen kapcsolódunk be, akár segítségként, akár saját épülettervvel, kivitelezéssel – feltéve, hogy jut nekünk is saját, külön alkatrész… Az egyik legnagyobb élmény eddig – talán a legegyszerűbben kivitelezhető a példák közül – egy igazi, hamisítatlan, erdőszéli kis “fabudi” építése volt; konkrétan visítva nevettek rajta… 🙂

Akkor nincs is más hátra, minthogy jó szívvel ajánljuk minden kisiskolásnak vagy nagy ovisnak ajándékba, szerintem nem lehet vele csalódást okozni… Sok helyen megvehető, nem akarok senkit kiemelni, reklámozni, keressetek rá, biztos találtok a közeletekben is beszerzési helyet, vagy házhosszállítási lehetőséget.

This entry was posted on péntek, november 23rd, 2012 and is filed under Karácsonyi ajándék, Karácsonyi ötlet gyerekeknek. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply